Havi fél millió dollár kiadás – 20 millió dollár a bankszámlán – bevétel meg gyakorlatilag semmi. Míg egyre többen és többen kattantak rá a Google használatára, a céget üzletileg nagyjából ez jellemezte ‘99 végén.

Ezen a nem túl rózsás felálláson változtatott a Google AdWords bevezetése. Lássuk hát a történet második felvonását.

Larry Page és Sergey Brin nem akarták, hogy a Google úgy nézzen ki, mint a legtöbb portál: nem akarták mindenféle csiricsáré, villogó bannerekkel telepakolni az oldalt, holott valószínűleg több millió dollárt kaszáltak volna, ha erre az útra lépnek.

Nem ezt tették, legalábbis nagyon-nagyon ódzkodtak tőle. Amikor elkezdett formálódni az üzleti elképzelésük, akkor azért úgy gondolták: ha minden kötél szakad, akkor mégiscsak eladnak bannerhelyet a Google.com nyitólapján, de ha lehet, megpróbálkoznak valami mással.

Két dologhoz ragaszkodtak minden áron: egyrészt, a reklámok csak és kizárólag szövegesek lehettek – csiricsáré képek kizárva. Másrészt, a reklámok akkor bukkantak fel, ha valaki olyan kulcsszóra keresett, amihez passzolt a reklám – ha autóra kerestél, akkor jelent meg pl. a Ford hirdetése.

A jelenlegi AdWords konstrukciótól eltérően a reklámozó itt még a megjelenések számának arányában fizetett – a kattintások után való fizetés korszaka később jött. Továbbá a hirdetéseket reklámszervező hozta, nem lehetett “csak úgy” kampányt indítani a rendszerben, mint mostanság.

A visszaemlékezések szerint ez a rendszer jó pénzt hozott ugyan a konyhára, de nem eleget – nagyon úgy nézett ki, hogy a Google mégiscsak meg fog állapodni a DoubleClick nevű reklámszolgáltatóval, aki a hagyományos bannerértékesítésben utazott. Csakhogy egy szép napon a DoubleClick korábban 150 dollárt érő részvényei lezuhantak 15 dollárra.

A Google előtt nem állt más lehetőség, mintsem hogy előremeneküljön – fogták tehát, és gyakorlatilag lemásolták az előző bejegyzésben bemutatott GoTo.com módszerét. Egy fontos különbséggel: a Google továbbra is élesen elkülönítette a keresőprogram természetes (organikus) találatait a fizetett hirdetésektől. És kezdetben továbbra is a megjelenések száma alapján kellett a hirdetőknek fizetniük.

És volt még egy jelentős különbség – az átlagember sokkalta könnyebben vásárolhatott magának reklámot, és talán ez az a fő szempont, ami miatt sikeressé válhatott az AdWords szolgáltatás.

“Van 5 perce és egy hitelkártyája? Helyezze el hirdetését a Google-on még ma!” – hirdette 2000 októberében az AdWords bevezetését a kereső. A siker kulcsa az egyszerűség, az automatizmus, és az, hogy sok emberhez szólt – bárki, aki tudott neten keresztül fizetni, elindíthatta a saját reklámhadjáratát, viszonylag olcsón és hatékonyan… ellentétben a nagy portálokkal, amik drágák, és az átlagember számára megközelíthetetlenek voltak. És mivel szöveges hirdetésről volt szó, nem kellett képek elkészítésével sem bajlódni, elég volt gyorsan begépelni valamit.

2001-ben a Google bevétele már meghaladta a 85 millió dollárt – de ez még nem volt elegendő. Nagy riválisuk, a GoTo.com utódja, az Overture mintegy 200 millió dollárral többet kaszírozott – ezért muszáj volt változtatni a rendszeren.

Megváltoztatták hát: az AdWords reklámok megjelenés-szám alapú fizetésről kattintás alapúvá váltak, a reklámok listázásába pedig bevezették a “licitet”, azonban kicsit meg is bolondították azt.

Tegyük fel, hogy van 3 reklámozó, akik azt szeretnék, ha a “hitel” szóra jelenne meg a hirdetésük.

Beírod a Google-be, hogy “hitel” és jobb oldalt elkülönülten megjelenik a három hirdető reklámja. Az Overture rendszere hármuk sorrendjét egyetlen dologtól tette függővé: ki mennyi pénzt ajánlott fel egy kattintásért. Aki mondjuk 3 $-t ajánlott, az volt elöl, a 2,5 $-t ajánló volt a második, aki meg csak 1 $-t ajánlott, az volt az utolsó.

A Google esetében csak a kezdet kezdetén működik így, amíg nem készül némi statisztika a reklámokról: ha kiderül, hogy a sorrend ellenére a legtöbben mégiscsak az 1 dolláros reklámra kattintanak, akkor utolsókból elsők lesznek az ilyen ügyes emberkék. Ez tulajdonképpen egyfajta jutalomnak is tekinthető azért, ha valaki nem pusztán pénzzel akarja magát bevásárolni az első helyre – hanem mondjuk olyan szöveget ír a hirdetéséhez, ami valóban megragadja a látogatókat. (Persze ez is egy olyan jutalom, ami valójában a Google-nek is kedvez: hiszen ha mondjuk alapból is tízszer annyian kattintanak az 1 dolláros reklámra, mint a 3 dollárosra, akkor az több bevételt hoz nekik is – akkor meg megéri a Google-nek a több bevételt hozó reklámozót előbbre venni.)

Mindeközben a Google bevásárolt és fejlesztgetett ezt-azt. Az egyik legjobb bevásárlásuk nem volt más, mint a Blogger.com – ekkor mindenki azt hitte, hogy a Google egy Yahoo-szerű portálcéggé akar válni. Pedig nem – javarészt meghagyták a Blogger önálló arculatát. Utólag visszatekintve már könnyebb okosnak lenni – a Blogger megvásárlása csak előjáték volt az igazi nagy dobáshoz: a Google AdSense 2003-as debütálásához.

Ezt a bejegyzést Merras barátom blogján olvashatjátok eredetiben: AdSense történelem – az AdWords megszületik