2009. június 3. - írta: Patai László
Bing-óóóóóóóóóóóóóó! :)
A Microsoft sokáig kullogott a Google, sőt a Yahoo nyomában, át- meg átnevezte, csinosítgatta a keresőjét, de a harmadik helynél feljebb soha nem tudott kapaszkodni a népszerűségi listán. Most itt a Google-gyilkosnak kikiáltott Bing.com, ami pont azt tudja, amit a Microsoft keresőjének már évekkel ezelőtt tudnia kellett volna. Ha ebbe belehal a Google, megérdemli.

Az első tapasztalataim azt mondatják velem, hogy nem nagy kihívás SEO szempontból, szinte az összes általam fejlesztett/kezelt oldal TOP5-ben van minden fontosabb szóra, még az újak is. Ahogy látom, a sima linkspamet is bekajálja. Olyan ez mint a forma-1. Sok istáló vesz régi motorokat a nagyobb, menőbb csapatoktól. Hányan járnak Ferrari motorral?! Mintha a Google öt évvel ez előtti motorja dübörögne a kicsike alatt.
Az új keresőnek van magyar vonatkozása is, hiszen Tápai Istvántól vették meg a bing.hu-t kemény 1000 dollárért. Szerintem István egy életre megtanulta, hogy ha amerikából felhív egy Jeffrey nevű úr, majd közli, hogy ő a Microsoft-tól keresi és megvennék a domaint, akkor 20-30e dollárról induljon ki. Főleg, hogy a kicsike indulása előtt csak a marketingre kb. 100.000.000 dollárt szánt a cég. :)
6 Comments
We'd love to hear yours!
Leave a Reply
Here's your chance to speak.


Visit My Website
június 3, 2009
Permalink
zOltán said:
“szinte az összes általam fejlesztett/kezelt oldal TOP5-ben van, még az újak is”
Tudsz példát mutatni?
Visit My Website
június 3, 2009
Permalink
Patai László said:
Persze! Példa: http://www.bing.com/search?q=k%C3%A9szh%C3%A1z&go=&form=QBLH&filt=all
Visit My Website
június 3, 2009
Permalink
FYGureout said:
Hmmmm…. Amiket én eddig a Google élmezőnyébe tornáztam (csak szabályos eszközökkel), az a Bingen csak izzadsággal található meg.
Nyilvánvaló kulcsszavakra olyan vad találatok jönnek ki, hogy a fejem belefájdul – nem is tudok rájönni, hogy mit is keresnek ott azok a találatok.
Ide nem érvényesek a Google Webmester eszközök? :)
Visit My Website
június 3, 2009
Permalink
Patai László said:
Ez még nagyon béta. :| Bár az angol rész jobb valamivel: http://www.bing.com/search?q=WordPress&go=&form=QBRE&scope=web
Visit My Website
június 3, 2009
Permalink
Szűcs Ádám said:
Tápai Istvánhoz:
Az index.hu szerint
“A domén adminisztrációs okokból nem a Microsofthoz, hanem egy francia brókerhez, az IP Twinshez került, majd onnan a redmondi céghez. Tápai azt mondja, ha tudta volna, hogy a Microsoft érdeklődik a bing.hu iránt, lehet, hogy többet kért volna érte, de az is lehet, hogy jelképes összegért bérbe adta volna az amerikai cégnek.
Koleszár Péter doménszakértő, a domainabc.hu főszerkesztője szerint egy-egy ilyen akcióra a multik gyakran 100 000 dollár körüli összeget is rászánnak. Az üzlet általában közvetítők útján zajlik, akik annak függvényében kapnak jutalékot, hogy hány tartományt sikerül megszerezniük. Ezek a cégek nagyon vigyáznak, nehogy elárulják, kinek dolgoznak, mert ha kiderül, hogy pénzes multi áll a háttérben, megdrágulnak a domének, mondta Koleszár.”
Visit My Website
június 3, 2009
Permalink
Patai László said:
Így jár aki nem olvas végig egy cikket :)