Az Internet egy nagy játszótér, és én piszkosul szeretek játszani!
Subscribe: Posts | Comments | E-mail
  • BlogKezdőlap, friss írások
  • RólamRólam és blogomról
  • GalériákKépek tőlem és a nagyvilágból
  • ElérhetőségeimVedd fel a kapcsolatot velem
  • WordPressWordPress és ami mögötte van.

Hoppáré

2008. június 5. - írta: Patai László

ETARGET, vagy Google Adsense?

Internet

A Google Adsense szerintem a világ legismertebb és egyben legsikeresebb Pay Per Click alapú rendszere. Sikere nyilván abból is adódik, hogy szinte minden nyelven elérhető a szolgáltatás.

Mi a helyzet a konkurens szolgáltatókkal, köztük az ETARGET-el?
Én az Adsense mellett az ETARGET-et is használom. Az ETARGET jelenleg hét országban van jelen, köztük Magyarországon is. Érdekes, hogy amíg az Adsense-t forgalomtól függetlenül, szinte mindenféle portálon megtalálható, addig az ETARGET-et viszonylag kevés helyen, kb. 1500 oldalon, és inkább a nagyobb forgalmú oldalakra jellemző. (index.hu, origo.hu, lap.hu stb.)

Ennek nagyon egyszerű oka van, hiszen az ETARGET nagyon sokáig úgy intézte a kifizetéseket, hogy amikor elérte a minimum értéket a bevétel, akkor számla ellenében kifizette azt nekünk, ezért a nem számlaképes weboldal tulajdonosok sokáig nem tudtak részt venni a programban.

Szerencsére ez ma már nincs így. A Google rendszeréhez hasonló módon történik a kifizetés. Elegendő megadnunk egy számlaszámot és nincs más dolgunk. Nem kérnek számlát. (természetesen ebben az esetben is kell adóznunk)

Akkor most ETARGET, vagy Google Adsense?
Erre igen nehéz a válasz. Mind a kettő rendszerben vannak negatívumok és pozitívumok egyaránt. Szerencsére nem kell döntenünk a két rendszer között. A Google Adsense nem olyan régen módosított az idevonatkozó szabályait és már nem tiltja a vele egy lapon található Pay Per Click alapú rendszereket. (csak akkor szólnak érte, ha megtévesztően hasonlóak a felületek) Szóval lehet egy felületen több ilyen szolgáltatás is.

Személyes tapasztalataim az ETARGET-ről:
Az ügyfélszolgálat zseniális, bármikor, bármilyen problémával fordultam feléjük, azonnal segítettek. ( az azonnal szót nem lehet eléggé nyomatékosítani egy blog bejegyzésben) Előfordult, hogy hajnalban írt levelemre pár percen belül válaszoltak. (több ilyen szolgáltatót Magyarországra!)

Meglepően testre szabhatóak a hirdetések, szinte az egész CSS-el alakítható, így jobban el lehet érni, hogy az oldalunkhoz illeszkedjen ( példa: hitel hírek )

A bevételek kisebbek, mint az Adsense esetében, viszont a tapasztalatom az, hogy többen kattintanak ezekre a hirdetésekre, így az oldalaim azonos bevételeket produkálnak a két rendszerben.

Hol tudok belépni az ETARGET programjába?

Hirdetőknek: Regisztráció
Weboldal tulajdonosoknak: Regisztráció

A bejegyzés kelte: 2008. június 05. csütörtök. Kategória: Internet. A bejegyzésre érkező hozzászólások hírcsatornája RSS 2.0. Szólj hozzá Te is, vagy hivatkozz a bejegyzésre a saját oldaladról. Címkék: ETARGET, Pay Per Click

8 Comments

We'd love to hear yours!



  1. Visit My Website

    június 12, 2008

    Permalink

    Júzer said:


    “A bevételek kisebbek, mint az Adsense esetében, viszont a tapasztalatom az, hogy többen kattintanak ezekre a hirdetésekre”

    Nem lehet hogy pont fordítva van?

    Nálam az etarget viszonylag sokat fizet egy klikkért (tíz ft felett), míg az adsense elég keveset (náhány cent, ami átváltva nem éri el az etargetét).
    Viszont az adsense esetében sokkal jobban témábavágó a hirdetések, ezét jóval nagyobb az átkattintás, ezért a bevétel is nagyobb.

    Mondjuk ezek saját tapasztalatok, lehet hogy télleg nagyon függ az oldal témájától.



  2. Visit My Website

    június 12, 2008

    Permalink

    Patai László said:


    Én is csak a saját tapasztalataimat írtam le. Volt már 1 dollár feletti adsense katt is nálam, és 200Ft-os etarget is. :) Ki tudja, igazából mindegy is. Úgy is egy számlán köt ki mind a kettő, ott meg már mindegy :)



  3. Visit My Website

    július 13, 2008

    Permalink

    Viktor said:


    Sziasztok!

    Érdeklődni szeretnék, hogy körülbelül mennyi pénzt lehet összekeresni 1 hónap alatt, ha mondjuk kint van a weboldalamon ETARGET és AdSense hirdetés is? Tudom, hogy nagyban függ a látogatottságtól is, de mondjuk 120 ezer forint mennyire reális ilyen téren?



  4. Visit My Website

    július 13, 2008

    Permalink

    Patai László said:


    Ez több dologtól függ. 1. Mennyi látogató van 2. milyen az oldal témája De nem lehetetlen.



  5. Visit My Website

    január 30, 2009

    Permalink

    Dani said:


    Sziasztok!

    Elég kezdő vagyok az adsense-etarget témában.

    Sajnos sok olyan esetről hallottam az adsense kapcsán hogy partnereket alapos ok és indoklás nélkül kizártak.

    Nem igazán tudom hogy az adsense-et vagy az etargetet válasszam.
    Adsense fiókom már van, de félek,attól hogy hírdetési felületet adok nekik, utána meg igazságtalanul kizárnak, mint másokat is. Sajnos már volt egy negatív tapasztalatom. Kb 1 évvel ezelőtt első próbálkozásra nem vettek fel adsense partnernek, azt írták hogy veszélyt jelentek rájuk nézve, mert kapcsolatban állok 1 letiltott fiókkal.
    Hiába írtam nekik, hogy ez eleve lehetetlen, csak a sablon levelet küldték vissza és elutasítottak.
    Érdekes módon nem rég egy másik email fiókkal jelentkeztem és felvettek.

    Más téma: Megengedi az adsense szabályzata, hogy 1 weblapon 2 különböző felhasználó adsense kódja jelenjen meg egyszerre?
    Mert erről a kérdésről teljesen eltérő véleményeket olvastam. A szabályzatban pedig nem találtam rá szabályt.
    Mindenesetre az egyik ingyenes honlap szolgáltató így csinálja./A honlap tulajdonosnak és a szolgáltatónak is kinn vannak a hírdetései az oldalon/

    Szerintetek akkor az etarget ügyfélszolgálata korrektebb?

    etarget partnernek hol tudok jelentkezni?



  6. Visit My Website

    február 25, 2009

    Permalink

    André said:


    Szia Dani!

    Én egyedül AdSense-t használtam, nekem bevált egészen addig, amíg ki nem tiltottak. Megjegyzem nagyon finnyásak az Adsenses emberkék, mert szemét értékű grafikás oldalakat haszontalan kopipaszte tartalommal beengednek, az én hobbi WP-s oldalamat sok egyedi tartalommal prémium dizájnal meg nem. Írtam nekik nem válaszoltak.

    A másik témára a válasz pedig az, hogy az ingyenes szolgáltatók weblapjának egy része vagy. Ez olyan mint az onlinebongeszo.hoppare.com . Te az ingyenes szolgáltatód aloldala vagy: valami.extra.hu . Az ingyenes tárhely szolgáltató amikor Adsense-be regisztrál csak pl. http://extra.hu-t ad meg, te pedig csak egy aloldala vagy, amit a szabályzat nem tilt, extra.hu-s címed van és olyan vagy akárcsak ez a post, egyedi dizájnal és saját tartalommal.

    Írtam egy leírást az online pénzkeresésről röviden:

    http://webpillango.org/web/internetes-penzkereses-egyszeruen/

    Üdv,André



  7. Visit My Website

    március 22, 2009

    Permalink

    mulidesign said:


    A bejegyzés végén szereplő példa link törött.



  8. Visit My Website

    január 18, 2011

    Permalink

    Horthy István said:


    Sziasztok!
    Most bukkantam erre a cikkre és csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy van most egy állítólag új cég akik szintén Pay Per Click alapú rendszert üzemeltetnek, és szerintem egész jók azért, már csak hogy ne legyünk elvakultak szerintem. régebben énis csak adsense-t használtam de most 1-2 napja kitettem a hirdetéseiket az oldalamra és hát azt kell mondjam 50%-al többet hoz a konyhára mint az előzőek. Igaz sajnos még nemigazán találtam releváns hirdetést az olalamra náluk mivel új cég így leginkább csak saját hirdetéseik vannak kint. de ehhez képest egész jó. és állítólag 1-2 héten belül fel lesz töltve hirdetésekkel vagy valami ilyesmit magyarázott a tulaj.
    Szal ha gondoljátok csekkoljátok le http://www.adserving.hu szerintem érdemes.
    jah és amugy nem, nincs jutalékom:D meg semmi közöm a céghez csak gondoltam témába vágó.

    Üdv,
    Isti




Leave a Reply


Here's your chance to speak.

Kattintás a válasz elvetéséhez

  1. Name (required)

    Mail (required)

    Website

    Message

Címkefelhő

2009 Adsense AdWords Afrika beta Blog Blogom böngésző ETARGET Facebook Firefox fórum Google Google Adsense háború kereső kp.hu készház Készház Portál LOGO lol Magyarország Marketing mikroblog MSZP online P2p photoshop Politika Poén provokativ.hu rendőrség SearchWiki show Sibenik SPAM torrent Twitter tél Videó Válság Vándorsólyom web kettő WordPress Yahoo
  • Facebook :)

  • Friss hozzászólások

    • rolee commented on Indítottam egy ingyenes linkszerzés t...
      (3 weeks ago)
    • sYska commented on Dohányzol? Talán ez segíteni fog leszokni...
      (5 weeks ago)
    • Varga Zsolt commented on Dohányzol? Talán ez segíteni fog leszokni...
      (13 weeks ago)
    • bp commented on UPC P2P, torrent korlátozás
      (14 weeks ago)
    • szabobea commented on Google Adsense és ETARGET adózás - első rész
      (17 weeks ago)
    • Kocsák Zsuzsanna commented on Blog készítés - blogoljon az egész Világ!
      (18 weeks ago)
    • Tenerife commented on Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki
      (22 weeks ago)
    • Katona György commented on Dohányzol? Talán ez segíteni fog leszokni...
      (25 weeks ago)
    • Dóra commented on Blog készítés - blogoljon az egész Világ!
      (25 weeks ago)
    • szabó regi commented on Blog készítés - blogoljon az egész Világ!
      (25 weeks ago)
  • Legutóbbi bejegyzések

    • Miért bűn, a vörösiszap tárolás Almásfüzitőn!?
    • Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki
    • Dohányzol? Talán ez segíteni fog leszokni…
    • Agatha Christie
    • Gilice.hu – aki a gólyákat szereti rossz ember nem lehet!
  • RSS \o/ ezt se hagyd ki!!!

    • Offshore [Flickr]
    • Return of the king [Flickr]
    • Bye-bye Malév [Flickr]
    • PC120070 [Flickr]
    • PC120340 [Flickr]
    • BKV-s időszámítás
    • Munkaszünetinapok, hosszú és rövid hétvégék 2012-ben
    • Mi is a valódi baj a 2011-es DJMAG Top100 eredményével?
    • DJMag 2011 – Eredmények
    • Élelmezési helyzet Magyarországon 2011
© 2008 Hoppáré - UFÓ(kutató) mentes weboldal!
Ez az oldal a zseniális WordPress (3.2) motorral készült!
Tárhely: WordPress tárhely | Design by PSZ Studio