Az Internet egy nagy játszótér, és én piszkosul szeretek játszani!
Subscribe: Posts | Comments | E-mail
  • BlogKezdőlap, friss írások
  • RólamRólam és blogomról
  • GalériákKépek tőlem és a nagyvilágból
  • ElérhetőségeimVedd fel a kapcsolatot velem
  • WordPressWordPress és ami mögötte van.

Hoppáré

Archive for the ‘Hirdetés’ Category


Posted on augusztus 19, 2009 - by Patai László

Ruhatisztító szalonok történelme – A mosodák elterjedéséről dióhéjban

mosoda

Az első nagy-mosodát nem meglepő módon a 18. században, Párizsban létesítették. Ezt követte az úgynevezett nyílt mosodák megjelenése, melyek főképp Liverpoolban terjedtek el. Ezekben a mosodákban a háziasszony maga mosott, a mosoda óránként 2 pennyért csupán a gépeket, a vizet és a vasalót biztosította számára. Berlinben, Bécsben és Hamburgban a mosást inkább bérmosók vállalták magukra. A mai mosodák tulajdonképp ezekből a bérmosodákból alakultak ki. Az első ipari mosodák, melyek valójában mosó-, és vasalóüzemek voltak az 1930-as években kezdték meg működésüket. Egyes nagyvárosok körül külön mosófaluk létesültek, ide nem ritkán még hajón is szállították az összegyűjtött mosnivalót. A szennyest 3 napra vállalták, de fehérítés híján akár 10 óra alatt is végeztek a piszkos textilekkel. Noha az üzemek zöme ekkor még családi cégként üzemelt, sorra nyitották meg kapuikat a magán és állami mosodák is. A fejlődésnek csak a világháború szabott gátat. Magyarországon a századfordulón még a kiváltságos arisztokrácia előjoga volt a mosodák használata, a helyzet csak az államosítások idején változott meg. Az első új mosoda Budapesten az 50-es években, Pécsett pedig a 60-as évek elején nyílt meg. Eleink leggyakrabban ingeket, ágytakarókat, asztalterítőket, törölközőket, szalvétát, zsebkendőt, kötényeket, fehérneműket és harisnyákat mosattak. Mosoda, ruhatisztító szalonok: http://divat-trend.info/mosoda-es-ruhatisztito/


Posted on július 30, 2009 - by Patai László

Deichmann cipőbolt


Nem csak cipők vagy szandálok, amiknek kényelmeseknek kell lenniük. Egy web-áruháznak vagy egy cég oldalának az érzést át kell adnia, aminek összhangban kell lennie a valósággal.
Tudjuk, ha egy vásárló nem találja meg, amit keres, akkor azonnal megy tovább máshová. A Deichmann egy olyan vonzó oldalt is alkotott, ami divatos cipőket ajánl. Ami a legjobb, hogy a minőség a lehető legjobb árakkal párosul. Az internetes értékesítésben sok technológiai kérdés is felmerül a profi design mellett, gyors adatáramlás nélkül ma már nem megy. A Deichmann már 2000 óta fejleszti a weboldalát, így a szakértők láthatják az integrált csúcstechnikát, és természetesen a látogatók által igényelt funkciókat megtaláljuk, és ott találjuk meg, ahol keressük.

Magyarul a cipőboltról: http://divat-trend.info/deichmann-cipobolt
Német oldal: http://www.deichmann.de/site/de/index.php


Posted on június 5, 2009 - by Patai László

Tenisz

Több sport nagyon egyoldalú mozgást jelenthet, ami mellett fontos a rendszeres erősítés és a nyújtás. Így például sok év asztaliteniszezés után vagy mellett javasolt más sportokat is űzni. A ping-pongversenyzőkre a velejáró rándulások mellett a hátfájás is jellemző, amit rendszeres erősítéssel és nyújtással lehet minimálisra csökkenteni. A tenisz elég sokoldalú mozgást jelent, méltán népszerű, régóta szerettem volna elkezdeni.
Magyarországon nemrég indult el a Racketlon is, ami egy érdekes játék, mert a ping-pong, tollaslabda, squash és a tenisz játékok együttesét jelenti. Ezek a játékok elég különböző tudást igényelnek. Esetemben ez már túl komplex is, így újításként 5 hónap erősítés után a tenisz mellett döntöttem. Tapasztalt játékosok tanácsára profi teniszedzőhöz fordultam. A legfontosabbak az első edzések minden ilyen sportban, mert jó alapokra lehet építeni. Sok jó edző van Magyarországon, így kezdőként viszonylag egyszerű a dolgunk. Egy jó oktató (edző) kezdőknek vagy újrakezdőnek: Tenisz oktatás Budapesten, az esti vagy késő délutáni órákban Budapesten tart órákat (pl. csütörtök és vasárnap). Gondot a kezdeti befektetés jelenthet, mert ez összesen kb. 100e Ft: felszerelés, pálya+edző ~3 hónapra. Később már csak partnert kell találnunk, viszonylag olcsó pályák még Budapesten is vannak: http://www.teniszpark.hu/arlista.htm A tenisz tanulásnak megfelelő kondícióval és erőnléttel kezdjünk neki! Gyorsabb a fejlődés és a játék is élvezetesebb így. Kb. 2 hónap alatt elérhető a megfelelő kondíció. Kapcsolódó cikk: Izomnövelés és zsírtalanítás.


Posted on április 19, 2009 - by Patai László

Mobilház

A mobilház egy fix alapozás nélküli, acélszerkezetes alvázra épített mozgatható épület. A piacon megtalálható mobilházak 12m2-től 40m2-es méretig kaphatóak, melyeket egymással összekapcsolva akár több száz négyzetméteres családi házzá is egybeépíthetünk. Néhány gyártó mobilháza lehetővé teszi, hogy egész évben lakhassunk benne, hiszen a hőszigetelése akár meg is haladhatja a téglaházak hőszigetelését.



  • Facebook :)

  • Friss hozzászólások

    • Béli Csaba commented on Milliomos születik, avagy hogyan gazdagodjunk meg – olcsón, gyorsan, házilag
      (4 weeks ago)
    • Somogyi László commented on Milliomos születik, avagy hogyan gazdagodjunk meg – olcsón, gyorsan, házilag
      (4 weeks ago)
    • Béli Csaba commented on Föld napja - Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
      (4 weeks ago)
    • Szalánszki Márk commented on Vándorsólyom fészek élőben
      (8 weeks ago)
    • Szalánszki Márk commented on Vándorsólyom fészek élőben
      (8 weeks ago)
    • Tonka Gergő commented on Indítottam egy ingyenes linkszerzés t...
      (10 weeks ago)
    • Laller commented on PhotoShop Ubuntu-n
      (12 weeks ago)
    • Daniel Kaplar commented on AION béta kulcsok
      (14 weeks ago)
    • Zsu commented on AION béta kulcsok
      (14 weeks ago)
    • LycO commented on AION béta kulcsok
      (14 weeks ago)
  • Legutóbbi bejegyzések

    • Miért bűn, a vörösiszap tárolás Almásfüzitőn!?
    • Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki
    • Dohányzol? Talán ez segíteni fog leszokni…
    • Agatha Christie
    • Gilice.hu – aki a gólyákat szereti rossz ember nem lehet!
  • RSS \o/ ezt se hagyd ki!!!

    • Nincs üzenet [Flickr]
    • Hangyák [Flickr]
    • Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?
    • Goldie [Flickr]
    • BKV utastájékoztatás ismét villan
    • Bánat kővel van kirakva
    • Új könyv adag
    • Stylish dinner [Flickr]
    • Köztársasági és alaptörvényes viccekről
    • Mit is értünk el a Márciusi ifjak óta?
© 2008 Hoppáré - UFÓ(kutató) mentes weboldal!
Ez az oldal a zseniális WordPress (3.3.2) motorral készült!
Tárhely: WordPress tárhely | Design by PSZ Studio