2008. október 10. - írta: Patai László
Te is szégyelled a WordPress-ed?
Az utóbbi időben egyre többen használnak WordPress rendszert az oldalainkon, aminek én nagyon örülök, hiszen egy zseniális rendszerről van szó, viszont egyre több olyan oldalt is látok egyben, ahol le van törölve a Powered by WordPress felirat. Nem olyan régen vitatkoztam arról a word-press.hu-n valakivel, hogy ki kell-e írni az oldalalakra ezt. Természetsen nem kell kiírni, hiszen a WordPress nyílt jellegéből adódóan erre semmilyen liszensz nem kötelez. Akkor meg minek kint hagyni? Több okból is illik kiírni, hogy milyen motorral üzemel az oldal. Először is a WordPress egy nyílt forrású rendszer, amit bárki szabadon, ingyen használhat. A WordPress mögött több ember, több 1000 órás fejlesztése van. Ha másért nem is, de ezért illik kint hagyni ezt a feliratot, ezzel is támogatva, segítve a munkájukat. Másodszor és nem utolsó sorban, ezzel másoknak is segíthetsz a megfelelő bogrendszer kiválasztásában.
Ez egyébként egy magyar sajátosság, hiszen amikor egy vezető német hírmagazin is ki tudja írni a nyílt forrású rendszerének a nevét, akkor nem hiszem, hogy ebben bármilyen szégyellnivaló is lenne. Sőt, azt tapasztalom, hogy angol nyelvű oldalak kifejezetten büszkék arra, hogy ők is ezt használják…
Kíváncsi vagyok pro és kontra, hogy ki hogyan látja ezt… Természetesen a CSAK (mint női válasz) nem elfogadott :)
7 Comments
We'd love to hear yours!
Leave a Reply
Here's your chance to speak.


Visit My Website
október 10, 2008
Permalink
DjZoNe said:
Talán pro lehet, az, hogy büszke vagyok arra, amit használok. Persze, ez nálad, és nálam még érthető is, hiszen, lobogtatjuk a WordPress zászlót, egy ideje, egészen magasan.
Viszont, amikor elgondolkodom rajta, hogy kint kell-e hagyni az, amikor fontos szempont a biztonság. És elsősorban nem magamnak csinálom, hanem megrendelőknek, és nem lesz a történetnek további része, hanem egyszeri telepítés, frissítés, beállítás, és hajrá. A legegyszerűbb kétségtelenül a forrásból kipucolni a vonatkozó részeket, és póverdbájvördpressz nélküli láblécet tervezni.
Ennek alternatívája különböző verziószám írtások, és minden árulkodó jel eltüntetése. Tetszőleges könyvtárba mozgatni a sablonokat, a plugineket, stb. (2.6 óta ugye ez lehetséges).
Igaz, ez sokkal több munka.
Visit My Website
október 10, 2008
Permalink
Patai László said:
Igazából nem hiszem, hogy a felirat miatt törnének fel egy oldalt. Mármint ha fel akarják törni, akkor egy /wp-admin -ből egyből kiderül, hogy milyen rendszerrel készült a site. Mellesleg WP-t nem nagyon szoktak feltörni, inkább csak a rosszul megírt kiegészítőket, amit viszont tudatosan keresnek.
Visit My Website
október 10, 2008
Permalink
FYGureot said:
Most így, hogy jól megnyugtattatok mindenkit, hogy írja ki, majd jól feltörik, én, mint lelkes hívő, ejtenék erről pár – szokásosan kurta – mondatot. :)
Amint Laci írta, aki összeállít több-kevesebb munkával egy WP oldalt, abban legyen annyi tisztelet és elismerés a Közösség irányába, hogy feltünteti a márkanevet. Mondjuk annyit, hogy: WordPress, meg egy link (én pl. át szoktam írni word-press.hu-ra a linket).
A másik: az Adidas nadrágodról sem vakarod le a csíkokat, vagy az Opelről sem vakarod le az emblémát, az MC szenyód papírjáról sem radírozod le a a logót, csak, hogy hülye példákat említsek. Akit érdekel, azonnal látja, hogy miazmiaz. :)
Harmadszor: Láttam olyanokat, hogy nem azt szégyenli, hogy WP, hanem azt, hogy ő “csak” WP-vel tud valamit megcsinálni, azaz igazából azt szégyenli, hogy nem tud annyit, mint egy WP. Ilyenkor kicsinyességből, bosszúból kitakarítja a WP-logót, akként feltüntetve, mintha az ő munkája lenne. Hahaha. :)
Aztán vannak figyelmetlenek, kódolt footer eltávolítók, stb.
És a kontra érvek…
Azt tudomásul kell venni, hogy nálunk nem elterjedt, nincs gyökere, az afféle amerikai-angol dicshimnuszoknak, ami náluk mindennapos, megszokott (asszociáljatok pl. arra, hogy az egy szál, nagyon erős, Kolumbiában, Zombiában, akárhol ragadt nyeszlet, újságíróért és szőke cica barátnőjéért egy magyarországnyi tengerészgyalogos indul,mert az amerikai állampolgár az amerikai – aztán itthon két CIA-ügynök jól felpofozza, mert csúnyákat ír…).
Nincs múltja, nincs elfogadottsága, nincs alapja az ilyesféle reklámoknak. Nyálasnak tartja őket az átlagember, és nem mutatkozik vele együtt nagyon.
A Powered by WordPress igazi fordítása nem is jön ki két-három szóból, csak mi fordítjuk így, hogy Készült a WordPress-szel. Így meg zölden néz ki…
Ugye, a Powered by WordPress sokkal több, mint a made by WordPress? És náluk nem véletlen, hogy így használják.
Mindenesetre javasolom mindenkinek, hogy tegye ki a WP logót, vagy annyit, hogy WordPress.
Ha a WordPress Magyarország gazdái, átmeneti megoldásként pl. lecserélnék ezt a feliratot a magyar csomagban egy helyes kis félbélyegnyi logóval, akkor senki nem agyalna, hogy miként is kellene ezt fordítani. Asszem… :)
Visit My Website
október 11, 2008
Permalink
Mászógép said:
Én rászoktam, hogy a megrendelőknek szánt wordpresszes oldalakhoz alapból, külön költség nélkül jár az “Impresszum” oldal (link a legtöbbször a footerben), ahol le van írva a motor, az alapot szolgáltató skin, valamint, hogy min csináltam (xubuntu, gimp stb.).
Visit My Website
november 3, 2008
Permalink
Litkei Béla said:
Én igen is büszkén kiírom melyik wordpress verziót használom!Immárom Harmadik wp blog üzemel a domainom alatt és soha nem fordult meg a fejemben,hogy eltüntessem mit is használok!Miért tenne ilyet az ember?Pl egy statisztika oldalt amiért fizetek szívessen eltüntetnék de azt se teszem!Ennyi meg igazán kijár a készítőknek nem kevés munkaóra után,hogy”ingyen reklámozzam” az elkészített terméküket amihez én is ingyen jutottam hozzá!!!
Visit My Website
április 27, 2009
Permalink
Mebarak said:
Nekem kint van, sőt!!! ;)
Visit My Website
május 19, 2009
Permalink
razor100 said:
hát nemtudom. én soha nem venném le a wordpress feliratot, sőt ha tudom még népszerűsítem is ezt a remek blogmotort :)